|
Sok munkáltató fejében fordul meg mostanában a kérdés, hogyan is tekintsen 2010-ben a béren kívüli juttatásokra. Kezdje el most vagy év végén a régóta tervezett bevezetést?
Szüntesse meg ezeket a juttatásokat? Vagy ügyesen alakítsa át rendszere működését a 2010-es törvényi keretekhez?
Aki teheti, már most tervezzen előre a jövő évre, tegye meg az előkészületeket.
Az adó ellenére is kihagyhatatlan a cafeteria juttatás egy költséghatékony és szabályos kompenzációs csomagból.
Bárhogyan is döntsenek a munkáltatók, az előkészület lépéseit nem szabad decemberre hagyni. Azt tudom javasolni mindenkinek, hogy ne az eseményeket kövesse, hanem tervezzen előre saját számításai alapján.
A kérdéssel szerinte már most érdemes és szükséges foglalkozni, hiszen a 2010-es változások következtében a munkáltató alacsonyabb költséggel adhat bérjellegű kifizetést, de többe kerülnek majd a béren kívüli juttatások.
Míg azonban több mint 200.000 forintba kerül 100.000 forint nettó plusz juttatás kiadása, addig 125.000 forint ráfordítással tehető ez meg kedvezményes adózású béren kívüli juttatási elemek használatával. Ráadásul az internet és a számítógép használat 2010-ben is adómentes lesz.
Emellett a kedvezményes adózású elemek köre is elég széles, így mindenki válogathat belőle kedvére.
A zsebből-zsebbe fizetésekkel szemben nem lesz versenyképes a 25 százalékkal adózó melegétkezés, üdülési csekk stb., de a bérjellegű kifizetésekhez viszonyítva kihagyhatatlan egy hatékony és szabályos juttatási csomagból.
Nagyon fontos:
Még fontosabb!
-
2010-ig a béren kívüli juttatások nagy részét csak munkaviszony alapján lehetett igénybe venni, a személyesen közreműködő tagok ki voltak zárva a kedvezményes juttatásokból.
-
2010-től több kedvezményes juttatást a személyesen közreműködő tagok is igénybe vehetnek. Ezeket is elmondom személyes tanácsadásomon.
Ha még nincs cafeteria rendszere, 2009-ben a hátralévő időre is érdemes kialakítani!

Hogyan alakíthat ki hatékony, jól működő, az APEH igényeinek is megfelelő cafeteria rendszert, akár 24 óra alatt?
-
Mindezt elmondom cafeteria személyes tanácsadásomon az Ön irodájában, vagy elolvashatja a Cafeteria Fórumban.
-
Cafeteteria személyes tanácsadásom során tájékoztatom Önt a cégénél, cafeteriával elérhető megtakarítás mértékéről, a cafeteria adminisztrációról, a javasolt cafeteria juttatásokról, valamint hogyan vehet ki cégtulajdonosként, cégvezetőként akár 1,5 millió Ft-ot a cégéből adó- és járulékmentesen.
-
Minden cafeteria nyomtatványt, cafeteria szabályzatot biztosítok, illetve 12 hónapig ingyenes cafeteria tanácsadást nyújtok a Cafeteria Fórumon keresztül.
-
Cafeteria tanácsadásom díja az Ön irodájában 50.000 Ft + áfa, készpénzes számla ellenében.
-
Ne feledje ezt a kiadást befektetésként kezelje miáltal több százezer, több millió forintot fog megtakarítani.
FIGYELEM! Cafeteria tanácsadásom díját csak akkor kell megfizetnie, ha minimum 500.000 Ft adó- és járulékcsökkentés elérhető a cégénél! Nos, mit kockáztat?
Tudja, hogy 2009 I. negyedévében indult felszámolási eljárások esetében a felszámolandó cégek 95 %-nál nem volt cafeteria?
Egy kis gondolatébresztő a cafeteriához
Cafeteria mellett szól:
-
Csökkenti alkalmazottai szja- és járulékfizetéseit, évente és fejenként, akár 200.000,- Ft-tal
-
Csökkenti a saját szja- és járulékfizetéseit, évente akár 500.000,- Ft-tal
-
Csökkenti cége, vállalkozása adó- és járulékfizetéseit, alkalmazottantént akár 200.000,- Ft-tal, ezáltal növeli nyereségét
-
Megszünteti a zsebből történő bérfizetéseket, ezáltal nyugodtabban alszik
-
Növeli alkalmazottai anyagi ösztönzését, motivációját
-
A költségcsökkentés révén új piacokat szerezhet, nyereségét növelendő
Cafeteria ellen szól:
Biztos vagyok benne, ha számba veszi a cafeteria előnyeit és hátrányait, csak egyféleképpen dönthet, a cafeteria bevezetése mellett.
Miért?
-
Mert nem engedheti meg magának, hogy a nehezen megtermelt nyereség nagy részét kidobja az ablakon.
-
Mert nem engedheti meg, hogy ugyanakkora költség mellett Ön és az alkalmazottai ne vigyenek haza többet a családjuknak.
-
Mert nem engedheti meg, hogy ne alkalmazza a cafeteriát!
Ide kattitva megtekintheti a Power Point előadásunkat!
Tisztelt Cégvezető!
Ha úgy érzi, hogy cafeteria tanácsadásom elősegíti cége cafeteria rendszerének a kialakítását, úgy az Ön irodájában történő cafeteria tanácsadásomra foglaljon időpontot itt: |